Önkéntes szén-dioxid-kibocsátási egységek: szabályozási szürke zóna az EU-ban?

A pénzügyi ágazat már régóta felfedezte a globális szén-dioxid-piac előnyeit, amelyet olykor a közgazdászok üvegházhatású gázok kibocsátásának megoldásaként írnak le. Bár az uniós jogalkotó az övében a CRR felülvizsgálata további ösztönző intézkedésekről állapodott meg, mint például a szabályozott EU-kibocsátáskereskedelmi rendszer (40 %) kitettségeinek alacsonyabb kockázati súlya, különös tekintettel a VCM-re, amelyet exponenciális növekedésre használnak, a vállalatok fenntarthatóvá és környezetbaráttá válásának vágya miatt. McKinsey előrejelzése szerint a VCM 2050-re százszorosára nőhet. A VCM szabályozási megközelítései azonban még gyerekcipőben járnak. Míg az IOSCO jelenleg szélesebb körű szabályozási megközelítést fontolgat a VCM-ek integritására és megfelelő működésére vonatkozó kezdeti önkéntes bevált gyakorlatokról folytatott konzultációkon keresztül, az EU a nyilvánosságra hozatali és jelentéstételi követelmények átláthatóságának növelésére összpontosít. A blogsorozat ezen részében elmagyarázzuk (I), hogy mik azok a szén-dioxid-kibocsátási egységek, és elemezzük a jelenleg rájuk vonatkozó jogi követelményeket (II.) szabályozási szempontból; és (III) az átlátszósági szögből. (Ján Struckmann, Elisabeth Schemmerová, Hendrik Wessling, bővebben itt lexology.com)